5.rész

 Megérkeztem!.. és az új rész is :) ..Sokat késtem, tudom. Hétvégén nem voltam itthon :S ..Mellesleg nagyon köszönöm az érdeklődést!! :)

Jó olvasást!

- Harry. –mosolygott tovább. Azt hiszem ez a neve *-*

- Sorina. –mondtam, kicsit erőltetett mosollyal.

- Szép neved van. –mosolygott tovább nekem meg azonnal kiült a mosoly az arcomra.

- Spanyol. –mondtam, mire felnevetett.

- Esetleg megadnád a számodat?- kérdezte, én meg konkrétan az ájulás közelében jártam.

- Öhm, persze. –aztán beírtam a számomat a telefonjába.

Mosolyogva intett, majd elköszönt egy „majd biztos hívni foglak” pillantással.

Ez a Harry dolog kicsit javított a kedvemen, de még mindig nagyon rosszul éreztem magam, amiatt, amit tettem. Lelkiismeret furdalásom volt.

A ház felé közeledtem, majd óvatosan kinyitottam az ajtót és beléptem rajta. Valami susogást hallottam a konyhából, így oda mentem, feltételezve, hogy ott vannak apáék. Amikor beléptem mindketten kérdőn néztek rám. Egyáltalán nem láttam rajtuk haragot, meglepettséget és egyebeket. Szinte semmit nem tudtam leolvasni az arcukról, és nem ez volt ebben a legrosszabb. A lelkiismeretem már kifúrta az oldalamat, amikor is végre megszólaltam.

- Bocsánatot szeretnék kérni... –mondtam, majd lehajtottam a fejem és a cipőm orrát kezdtem nézni, mintha csak annyira érdekes lenne. Nem volt az. -.. nem úgy gondoltam, amit mondtam és megbántam. Caroline tudom, hogy csak jót akartál, én meg azonnal letámadtalak, és egyetlen ruha nem a világ vége. Sajnálom. Apa, azt a kijelentést, amit tettem, abban a pillanatban megbántam. Igazából mindig jobban éreztem magam itt, mint otthon. –és csak gyöngyöztek a szememben a könnyek. –Kérlek ne haragudjatok rám. –fakadt ki belőlem a sírás. Mindketten oda jöttek hozzám és egyszerre, szorosan átöleltek. Azt hiszem megbocsájtottak, legalábbis remélem.

Igazából a nap további része egész vidáman telt. Sütögettünk a kertben, medencéztünk. :)

Harry viszont nem hívott. Egész nap semmi. Vajon a „majd biztos hívni foglak” kijelentés hány órára vonatkozik?! Mert azóta már eltelt 5 óra és semmi. Ajj. Konkrétan csapkodni kezdtem magam párnával. Eléggé hülyén nézhettem ki. Mindegy.

- Mi a baj? –nyitott be a szobámba Caroline. Ajjaj

- Hogy érted ezt? –kerekedett el a szemem.

- Hát valami csapkodást hallottam.

- Ó, bocsánat, de nincs semmi baj. –motyogtam eléggé kelletlenül.

- Értem. –mosolygott, és távozni készült a szobámból. –De ha mégis..

- Szólni fogok. –fejeztem be a mondatot helyette.

Caroline kiment, én pedig már a bekapcsolt laptopom felé fordultam. Bejelentkeztem, és akkor „egész éjjel kockulok” elvvel neki vágtam az éjszakának.

Rea azonnal videóhívást kezdeményezett.

- Sziaaaaaaaa! –mosolygott visongva a kamerába.

- Szia! –vigyorogtam. Olyan jó volt már végre látni.

- Mi a helyzet? Minden rendben ott? –kérdezte.

- Persze, vagyis most már igen.

- Mi volt a baj?

- Csak volt egy kis összezördülésem apáékkal, de már nincs gond.

- És A NŐ? –

- Egyre kedvesebb velem, amin én is meglepődtem. Eléggé furcsa. Előbb is bejött és elkezdett jópofizni.

- Ne higgy a sátánnak! –utasított Rea, belőlem meg kitört a nevetés. –Ne nevess, ez halál komoly. Említettem már, hogy a sátánok milyen rossz hatással vannak a belső világodra?! – folytatta. Hát, azt hiszem már én sem csodálkozom, hogy Reát boszorkánynak tartják a suliban. Igen, sajnos támogatták őt egy-két ilyen beszólással az évek folyamán. De őt nem nagyon érdekelte.

- Már említetted, de lehet hogy megváltozott. Mi van ha már nem az az idióta szőke aki volt fél éve?? –tettem fel a költő kérdést.

- Sorina! Kételkedsz bennem?

- Nem, dehogy! –vágtam rá azonnal, talán kicsit túl gyorsan is.

- Akkor jó. –mosolyodott el. –Csak ne lepődj meg, majd ha árt neked, úgy ahogy eddig tette.

Azt hiszem Rea elvei elég érdekesek. Nem mondom, hogy nem hiszem el, mert lehet, hogy igaza van, és Caroline tényleg csak nyalizik apánál. Viszont, ha nem akkor mindenkinek jár egy utolsó esély.

Már elég régóta beszélgettünk Rea-val, amikor hirtelen bevillant egy chat ablak. Hoppá.

Harry: Szia

Sorina: Szia

H: Mi a helyzet?

S: Semmi érdekes. Veled?

H: Velem se. Hogy-hogy még nem alszol?

S: Nem vagyok álmos.

H: Aha.

És ennyi, azt hittem, hogy itt be is fejeződött a beszélgetésünk, aztán rá 10 percre megint írt.

H: Nincs kedved sétálni?

S: Most?

H: Aha

S: Megpróbálok kiszökni.

H: A ház előtt várlak :)

Gyorsan a szívemhez kaptam a kezem, ami egyre gyorsabban vert. Azt hiszem örülhetek, hogy még a helyén van.

- Rea, mennem kell. Majd még beszélünk. Szia. –köszöntem el gyorsan.

- Rendben, de mindenképp részleteket szeretnék. –válaszolta, én meg elkerekedett szemmel bámultam.

- Mi?

- Előbb, amikor chateltél valakivel nagyon mosolyogtál. Na, jó legyél. Szia. –és erre kinyomta a hívást. Rajtam meg eluralkodott, a „mit vegyek fel? Nincs egy göncöm se” érzés, aztán rájöttem, hogy éjszaka van, sötét és hideg (nyár van persze, de Londonban a nyár nem igazi nyár). Így teljesen mindegy volt, milyen ruhadarabot húzok magamra.